A forradalom lényege, hogy a megszokott rendet felváltja egy új renddel. Kiköveteli, megteremti magának az új világot. Schiffer Miklós új könyve az öltözködés polgári forradalmához szolgáltatja a háttéranyagot.
A The Gentleman’s Style Book/ Az úriember ruhatára című könyv végre magyar szerző tollából egységes rendben foglalja össze azt a tudást, amely alapján egy férfi jól öltözött lehet.
Schiffer könyve egy kulturális fordulatot segít elő. A kommunista forradalom és rendszer porrá zúzta azt a viselkedési rendet, amelyben a ruha aprólékos részleteinek kialakítása az érzékenység, az odafigyelés, a gondosság és a finomság kifejezői voltak. E mozzanatokkal ment a kukába a kézműves tudás tisztelete is.
Mielőtt azonban haragunkat exkluzív módon a kommunista rendszerre zúdítanánk, számba kell venni egy másik folyamatot is: a tömegtársadalom kialakulása és a tömegméretű igények kielégítése maga is kikényszerítette a hagyományos polgári jólöltözöttség nagyipari átalakulását, amelyből sztenderdizáltság lett, s ezzel bizonyos finomságok ott is eltűntek, ahol a kommunizmus nem pusztított.
A hatvanas évektől következett be az „informal look” forradalma, amely a farmeren keresztül, a póló térhódításával, a lazaság eszményével és a kényelmesség felértékelésével aláásta a polgári elegancia lényeges mozzanatait.
A nyugati társadalmakban azonban fennmaradt a hagyományos arisztokrácia, mint értékteremtő és értékmérő közeg, amelyhez a mindenkori újburzsoázia is alkalmazkodott. Az elegancia mindig mérce maradt. A kispolgárt és a nagypolgárt pukkasztó popzenészek előbb vagy utóbb, de elegánssá váltak. A sikeressé vált egykori szegények is mindig a polgári eleganciához alkalmazkodnak.
Magyarországon a szocializmus a legnagyobb kárt az emberi igények, attitűdök és szokások elsivárosodásával okozta. A hagyományos és a kapitalista ipari és kereskedelmi arisztokrácia kiirtásával, elit-ellenességével elzárta az utat a jólneveltség és a jólöltözöttség áthagyományozódása elől. Nem volt minta, amit követni lehetett, hiszen az ál-proletár viselkedési kultúra a jobb modor, a választékosság, az egyéniség és a polgári kultúra hagyományainak tagadásában állt.
Ami helyette a kilencvenes évek szabadságában megvalósult, az maga volt az esztétikai pokol, az értelmetlen szabadság: azaz a kulturálatlan szabadosság dagonyája volt. Havas Henrik rózsaszín zakója a kilencvenes évek elejéről egy hagyomány nélküli zabolátlanság képi emléke.
A ruházkodás és tágabb értelemben véve a megjelenés forradalma akkor értelmes folyamat, ha a meglévő hagyományokat értelmezi át. A szabásminta forradalma, az anyagok, a textúrák, a színek forradalma, a formák forradalma akkor ízléses, ha az évszázadok – vagy akár csak évtizedek – felfogását formálja át. Havas rózsaszín zakója nem kötődött semmihez sem.
Schiffer a reakciós forradalmár, másképpen: ellenforradalmár, aki a hagyományok nélküli öltözködési kultúrát és annak hordozóit szeretné visszavezetni abba a tradícióba, amely legalább a 20. század eleje óta egységes a hagyományos értelemben vett Nyugaton (amely a fehér emberek öltözködési kultúráját is jelenti).
A visszafordulás a hagyomány nélküliségből a hagyományhoz azonban nem ellenforradalom, mert a nihil felváltása egy értékrenddel nem a kényszeres szabásminta uralmát jelenti majd, hanem a későbbi, valóban értékes forradalom kiindulópontját.
A Schiffer –féle öltözködési rend olyan, minden részletre kiterjedő és tudatos gondolkodást, öltözködést és viselkedést kíván, amely összevissza és rendetlenségben született korunkban rettentően idegesítő. És macerás.
De ez a macerásság a polgári kultúra egyik legfontosabb eleme, szervező ereje és értéke. Amit macerásnak érzünk benne, az a rend, szabályosság, tudatosság, amelynek megvalósítása folyamatos erőfeszítést követel mindenkitől. Egy olyan korlátot von magunk és a világ között – akár magunk és szeretteink közé is -, amely rendezetté teszi a viselkedésünket. Lásd, hogy messzebb ne menjek, a „nem megyünk kinőtt, szétesett mackóban a boltba sem!” elvárását.
Schiffer ma már, hála istennek, nem az a protestáns hittérítő, aki korábban volt. Korábbi könyve egy idegesen feszülő misszionárius Biblia-értelmezésére emlékeztetett, aki nem érti, hogy nem csak a Szentháromság-tan bebiflázásával lehet a kereszténységet terjeszteni. Az első körös könyvei óta eltelt évtizednek köszönhetően reagál a kilencvenes évek „casual” forradalmára, amely az elegancia lazább, megengedőbb értelmezést jelenti. Ma már, ha ki akarunk nézni valahogy,a szerző szerint nem csak a merev eleganciára hagyatkozhatunk.
Bizonyos értelemben anakronizmus az, amit Schiffer csinál, de csak addig, amíg kevesen követik. Ezért kell megvenni a könyvét, tanulmányozni a gondolatait, s aztán a gyakorlatban is megvalósítani azt, amiről beszél. A magyar öltözködési kultúrában ugyanis ugyanott vagyunk, ahol az étkezésiben voltunk tizenöt éve. Ahogy akkor vagy „magyarossat” vagy „különlegesset, egzotikussat” evett az ember, úgy Schiffer világa ma csak az újgazdagokra érvényes, azokra, akiket burzsujoknak hívunk.
Szemben a Schiffert első körben megjelentető, a Gentleman Magazinnal fémjelzett kiadó felfogásával, a polgári elegancia és választékosság nem a pénz mennyisége által szelektált emberek kiváltsága, nem is a pénzköltés nagyságával arányos attitűd, hanem egy olyan értékrend, amelyet az ember szegényen és kevés pénzből is magáénak mondhat.
A választékosság szülőanyja nem a pénz, hanem az igényesség, az igényesség pedig nem csak Istentől kapott adomány vagy pénzért megvásárolható exkluzív jószág, hanem példákon és tanításokon keresztül elsajátítható attitűd.
Schiffer ma még a semmi ágán állva prédikál egy olyan tanítást, amely akkor válik hagyománnyá, ha értékeit sokan elsajátítják, a mindennapokban használni kezdik - s akkor majd szavai sem tűnnek pusztába kiáltott szónak.
Kötelező olvasmány és követendő életmód-program, szerintem.
