Mikor leszünk mi Ausztria? kérdezzük sokszor, amikor arra gondolunk, az ottani falusi vendéglátóhelyeken, kisebb éttermekben mennyire kedvesen fogadtak minket, magától értetődő odaadással gondoskodtak a vendégről, s eszükbe sem jutott mindezért pénzt elvárni.
A minap Pilisszentivánon jártam, s megtaláltam azt a vendéglőt, Jani bácsiét, amely az ausztriai odaadás magyar példája. A húsleves olyan volt, mint amit anyám és nagyanyám főzött. Pedig csak egy nap volt a számtalan más hétköznap közül, amikor a hétvégén zárva tartó étteremben jártam.
Annyira belefeledkeztem a hely varázsába, hogy a pörköltet elfelejtettem lefotózni. Viszont az omlós, még meleg sütinél a lényegre is fény derült. Az almás sütihez a saját almájukat használják, a tésztát maguk gyúrják, a leves és a pörkölt pedig úgy készült, ahogyan maguknak is készítik. A savanyúságot pedig a konyha előterében savanyítják egy műanyag dobozban.
Mindent a magunk kezével készítünk, mondta Jani bácsi. A pulykát, amelyből ettem, saját kezűleg kopasztotta meg, a saját almájukat szedik le, a leves tészta betétjét a felesége készítette.
Kapzsi, mértékét vesztett korunkban találtam egy csoda helyet, ahol saját kézzel és erőfeszítéssel, büszke odaadással szolgálják ki a vendégeket. És teremtenek követendő gasztronómiai és erkölcsi példát az emberek számára.
